Blog

A kérdés, ami boldoggá tesz

(És most nem arra a kérdésre gondolok, amit a barátod kicsit ügyetlenül letérdelve remegő hangon tesz fel.)

Van olyan érzésed néha, hogy az agyad egyszerűen nem akar boldog lenni? Elönt a bűntudat, néha talán kicsit szégyelled magad. Vajon miért van ez? Lehetne találgatásokba bocsátkozni, megfigyelésekre hivatkozni, de valahogy nekem csak az igazán meggyőző, amit valaki olyan állít, aki egész nap fejekben turkál – az agykutató. Meglepő módon olyan negatív érzések, mint a bűntudat vagy a szégyen aktiválják az agy jutalomközpontját.

És ha egy kicsit is hasonlítasz a többi emberre, akkor az is előfordul veled, hogy szinte megbénít az aggodalom. Miért? Rövidtávon megnyugtatja az agyad, hogy valamit kezdesz a problémáddal. Az agykutatók ezt azzal magyarázzák, hogy az aggódás megnyugtatja a limbikus rendszert azáltal, hogy megnöveli az aktivitást az amigdalában. Ez is azt mutatja, hogy az agyunk szempontjából még az aggódás is jobb, mint a semmi.

Azt sejtjük, hogy az aggódás vagy a bűntudat hosszúttávon nem célravezető megoldások. Mit mondanak az agykutatók? Ők azt javasolják, hogy ezt az egy kérdést tedd fel magadnak:

Miért vagyok hálás?

Ugyanis a hála biológiai szinten hat az agyra. A vényre kapható antidepresszánsok úgy működnek, hogy a dopamin szintet növelik. Őrület, de pont ezt csinálja a hála is. A Prozac nevű gyógyszert ismerhetjük filmekből, sorozatokból. Az a szerotonin szintet turbózza fel. És tudod még mi? A hála. Pusztán az, hogy az életed jól működő aspektusaira irányítod a figyelmed, elönti az agyad dopamin és szerotonin boldogító keverékével. És mi van akkor, ha annyira mélyen vagy, hogy akárhogy próbálkozol, semmi nem jut eszedbe, amiért hálás lehetnél? A jó hír az, hogy ez nem számít. Már a keresés elég a jótékony hatás kifejtéséhez. Bónusz tipp azokra a napokra, amikor arra sem maradt energiád, hogy azon gondolkozz, hogy mi mindenért lehetsz hálás: egyél egy banánt, ami szintén növeli az agy dopamin és szerotonin szintjét. És nutellával isteni.

Forrás: http://time.com/4042834/neuroscience-happy-rituals/